Egyik barátom (neve maradjon titokban) idén márciusban úgy döntött, hogy a kb. 15 éves közalkalmazotti létet megunva nekivág a versenyszférának. Bölcs döntés volt ez, s nem is véletlen: két gyerekkel rájött, hogy a közalkalmazotti keresett nem túl sok, egész konkrétan semmire se elég.
Eltelt közel fél év, már a második munkahelyén van, de a szavaiból kicseng, hogy nagyon-nagyon jönne el a "privátból" és menne vissza közalkalmazottnak hiába keresi dupláját, mint korábban, mert:
Eltelt közel fél év, már a második munkahelyén van, de a szavaiból kicseng, hogy nagyon-nagyon jönne el a "privátból" és menne vissza közalkalmazottnak hiába keresi dupláját, mint korábban, mert:
- Itt dolgozni kell.
- Reggeltől a műszak végéig bent kell lenni és folyamatosan dolgozni kell.
- Nem attól jani valaki, hogy X éve van ott, hanem attól, hogy tud valamit. Ne adj Isten esetleg még meló közben tanul is.
- Nem lehet meló közben maszekolni / névnapozni / tütükézni.
- Ráadásul itt folyamatosan nézik ki mit teljesít, és béremelést is csak az kap (ha kap egyáltalán), aki a legjobban teljesít.
Szóval kb. ilyen komoly indokai vannak, miért is akar visszamenni közalkalmazottba... De azt leszámítva, hogy szemmel láthatóan nem normális, ez a fenti példa jól mutatja a magyar közszféra állapotát is...
Tegyük fel, hogy visszamegy, kb. fél év, egy év mire megint rájön, hogy a besorolása nem változott, ugyanannyit fog keresni, mint 2 éve (igaz, a "mindenkijóljár" adózás miatt kevesebbet visz majd haza), és újra elkezd gondolkozni, hogy irány a "privát". Normális az ilyen?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése