2011.08.10.

Városépítés siófokon

Rég írtam már a blog-ba, siófok city-ről meg pláne rég írtam, jöjjön tehát most egy írás ebben a témában.
Két (vagy három? nagyon régen volt már) éve elkezdte siófok a főtér és kapcsolódó részeinek átépítését, sorban bukkantak fel ám a hangzatos "plázaépítés", "sétálóutca", "fedett garázs" stb. kifejezések.
Gyakorlatilag a következők történtek: Felújították a víztornyot, aminek befejezése tavaly augusztusra várható, de az ezt jelző feliratot az építkezés palánkján tavaly június végén letakarták ügyes kezek, így szinte fel sem tűnik, hogy csak most lesz majd valamikor kész kb. a szezon végén. Szétkapták a régi sióABC-t, illetve az előtte található parkolót. Ide jön majd a pláza, a sétálóutca, és a mélygarázs.

Ami a régi négy sávos frankó utat illeti, azt megszüntették, mert ugye a sétálóutca... Aha, egész siófokon gyakorlatilag két darab kelet-nyugat irányú út volt eddig, ami a nyári pár tízezer napi autót átengedte. Most ez egyre redukálódott, cserébe még az idei - szerencsére gyenge - szezonban is reggel 9-től estig folyamatos a dugó... Persze arra az egy maradék útra kellett 500m-en belül két új lámpás kereszteződést is csinálni, mert az úgy jó! Mennyi zajt, szennyeződést, dugóban való szopást jelent ez a nem gyenge átmenő forgalomnak? Végig se számolom. De persze a tömegközlekedést is érintette, gyakorlatilag azóta betarthatatlan a menet idő a volán járatokon. Viszont most van egy fasza sétálóutcánk. Ami 25m széles és 30m hosszú kb. Nevezzük tehát jóindulatúan a főtér kiterjesztésének inkább, mintsem "utcának"...
Volt egy isteni parkoló a Kele utcában, amit csak a belvárosban dolgozók (két nagy cég, nevüket nem írom le, de össze lehet rakni, melyek) használtak. Egy kb. 40 férőhelyes frankó kis parkoló. Turista itt nem állt meg, mivel nem is lehetett látni a főútról hogy ott van, másrészt mire azok ideérnek, a napi nyolc órában dolgozók már rég feltöltötték. Erre mit talál ki az önkori? Hát persze, hogy fizetőssé tették júl. 15-től! No, azóta üres... Nem kevesen állnak ott, hanem üres. Tökre kihalt az egész, simán lehente ott spagetti western jeleneteket forgatni, amikor a baszott nagy jugoszláv pusztában a száraz kórókat görgeti a szél a vinnyogó Morricone zenére. Konkrétan a szezon végén is felesleges lesz kiüríteni az automatát, elég lesz kb háromévente. Talán. Jobb esetben... Volt ennek értelme? Csak az itt dolgozókkal basztak ki, de nem gyengén. Így most mindenki, aki eddig ezt használta a környékbeli tíz emeletes házak alatt parkol nap közben az ott lakók legnagyobb örömére... (Azon csodálkozom, hogy a bekamerázatlan parkolóban még nem nyomták tele púrhabbal az automatát, mivel akkor ugye ingyé lehetne ott állni. Persze ami késik, az csak most jön. Tud valaki nagy tételben olcsóért púrhabot, esetleg gyorsbetont zsaluval?)
A főtér másik sarkában a régi művház mellé felhúztak egy bazinagy épületet amiben az új könyvtár van. Értitek, 2011-ben könyvtár?! Ennek a földszintjén egy szép nagy 2-300m2-es üzlet van, amit egy tipikus kínai boltnak adtak el (százéazoknit!). Ja kérem, a pénzügyi válság ilyen, lófasz se jön ide boltot nyitni, marad a kínai, az kell ám ide a turista centrum közepébe (komolytalan vicc az egész, nem "Balaton fővárosa")! Minapi történet: német anyuka ebédidőben megállít, hogy hol van itt shop a főtéren? Kérdem, hogy milyen? Ruha! Mutatom neki a szép nagy új épületet meg benne a kínait, erre válaszként csak legyint és gurul tovább a kocsival... Szóval a korábbi kaviccsal felszórt rondaság helyét szépen beépítették, amikor egy szépen rendezett zöld területtel, parkkal nagyon kellemes kis főteret lehetett volna odavarázsolni.
Az új plázát persze mindenki várja (hisz siófokon nincs semmi, de talán majd most, talán majd ettől változik valami), de érdekes lesz ám ez is: Mint ahogy fent is írtam, a fene se jön ide bótot nyitni. Egyik ismerősöm egy nagy könyvkereskedő láncon belül pályázta meg a siófoki plázában nyíló új boltjuk vezetői posztját, mire kiderült: a cég visszavonta a belső pályázatot, mivel szembesülve a kért bérleti díjakkal inkább halasztják 3-5 évre a dolgot. Másik ismerős a Vodafone-al jött volna ide, mivel az a főutcai kínai gyorsbüfé melletti kicsi kétasztalnyi ügyintézős boltját akarta nagyobbra cserélni, de a bérleti díjakat meghallva ők is maradnak a seggükön. :) A plázába így nem tudom lesz-e egyáltalán bármilyen üzlet is az elkövetkező pár évben, de sebaj. Ha nincs benne bolt, nyáron akkor is be lehet majd menni hűsölni egy tök üres, de klímtizált helyre... Lám, lám valamire mégiscsak jó lesz!
Ja, a mélygarázst ki ne hagyjam: odamentem az építkezőkhöz, kerestem valami főnökfélét, és kérdem, van-e még szabad hely a készülő garázsban, mert kéne egy. "Van, de azok a pláza üzleteinek vannak fenntartva! OK, hány helyet adtak el eddig az üzleteknek? Egyet se! Akkor amíg egyáltalán jön ide bármilyen bolt is, nem lehetne bérelni egy helyet? Nem, mert azok a boltoknak vannak fenntartva! Ok, de bolt az nincs egy száll se... Akkor se!" No, akkor kapják be a bal lábam, okosok.

Ezek után tessék elképzelni, milyen remek szezonjuk volt tavaly is és most is a siófoki üzlet tulajdonosoknak, vendéglátósoknak hála az építkezéseknek. Nem elég, hogy olyan szar az idő amilyen, még ez is. Csodálkozom, hogy még nem perelték még hülyére az önkorit...

0 megjegyzés: