2012.01.31.

Továbbra is útnyilvántartás

Anno 2005-ben készítettem magamnak, rokonnak egy egyszerű kis Windows-os útnyilvántartó programot. Ha már rokonnak megcsináltam, elküldtem cimbiknek is, használják nyugodtan. Ha már nekik elküldtem, felraktam az Internetre is, hadd legyen ingyenesen elérhető mindenkinek. Terjedt is, mint a szifilisz...
Rengeteg hasznos feature-t raktam bele, szerették is a felhasználók. Csúcsidőben 2007-2008-ban egy-egy frissítés megjelenésekkor 4-5000 egyedi letöltés is volt belőle pár nap alatt.
Sok minden programozási lehetőséget kipróbáltam benne, pl ez volt az első programom, ami Internetről frissítette magát, vagy ami majdnem minden verzióról frissíthető volt bármelyik újabb verzióra.
Persze valami bevétel jó lett volna belőle, így bevezettem az "ajándékot elfogadok" klauzát a felhasználási feltételekbe. Legnagyobb meglepetésemre az elégedett felhasználók tucatjaitól jött különféle összeg ajándékként. Volt, amikor magánszemély küldött 3-5-10.000 forintot, volt amikor egy csavargyár 10.000-t, volt amikor egy lapkiadó 126.432-t (Hogy ezt hogy számolták ki? Talán ennyi maradt adóév végén a kasszában, vagy a kávépénzből?). Persze arra vigyáztam, hogy egyik évben se érje el az ajándékok összege az adóköteles mértéket, így ebből se volt baj.
A program fejlesztésével rengeteg pluszt is nyertem: nagyon-nagyon sokan megismerték a nevem, megkerestek kisebb-nagyobb melókkal, valamint elértem, hogy a kezdetben sokszereplős útnyilvántartó business 2008-ra gyakorlatilag 2-3 szereplőssé váljon. :) Persze ez sokaknak szúrta a szemét, elvégre egy magánszemély amolyan hobby projektként állított elő olyan terméket, amely minimum összemérhető, de sokszor jobb volt funkcionalitásban és működésben mint a saját termékük. Így legalább egy kis versenyre voltak kényszerítve.
Nyilván a program sikeréhez hozzátett a frappáns névválasztás is, sokan nyilván csak azért találtak rá a programra, mert épp (más vonatkozásban) a program nevére kerestek rá a keresőkben. :)

A program fejlesztését és támogatását 2008 tavaszán befejeztem, ahonnan csak tudtam töröltem is a letölthető verziókat, ám legnagyobb meglepetésemre azonban még mindig kapok hetente legalább 2-3 levelet, ahol különböző kérdésekkel keresnek meg aktív felhasználók... Nyilván ilyenkor adóbevallási szezonban ezek is megsokasodnak, de manapság már eljutottam odáig, hogy egy előre megírt udvarias sablonlevélnél többel nem szolgálhatok...

2012.01.06.

Vámpírok bálja: musical

A minap a Pesti Magyar Színházban jártam a "Vámpírok Bálja" előadáson.
Először is amit a színházról tudni kell, avagy egy laikus hogy látja: tökre olyan, mint a 3D tv, csak nagyobb a mélységérzet, szarabb a hang, mesterkéltebbek a gesztusok és ki kell öltözni hozzá. Direkt rákerestem az Interneten, hogy tényleg ki kell-e öltözni színházba, szóval nem volt véletlen az öltöny... Erre mit látok? Sok gyíkarc farmer-ing-sál (!!! nyilván, hisz a nélkül nem is igazi bölcsész a bölcsész), vagy farmer-norvégmintáspulóver, esetleg húsz év alattiaknál farmer-póló kombó volt a nyerő... Hát, gratulálok a sok parasztnak!

Az előadás érdekes volt, sok tánccal, énekkel, stb... Kicsit innen, kicsit onnan lopkodták össze a cuccot: a fő zenei betét Bonnie Tyler: Total Eclipse My Heart számára íródott, ami kicsit komolytalanná tette a dolgot... De volt benne a híres zombi-tánc Michael Jackson: Thriller-jéből, vagy a Harry Potter-ben megismert táncoló olajfestmények ötlete. Viszont a zsidó-vegetáriánus vámpír (aki vigyorogva közölte, hogy rá nem hat a feszület) és a gróf fia, mint transzvesztita vámpír már kicsit erős volt. Ez utóbbi színész lehet, hogy privátban is profi travi fellépő, mert nagyon komolyan nyomta a témát a hatcentis magasítással bíró cipőjében.
Tényleg: nem tudja valaki, hányszor kell elpróbálni az éneklést, mire eljut az ember odáig, hogy a vámpír műfogsorral nem harapja el a nyelvét?

A fővámpír nagyon tudott énekelni, legalábbis sokáig bírta egy levegővel, de nekem énekhangra talán a "Professzor"-t alakító színész jött be a legjobban, benne éreztem csak az X-faktort... Ami viszont lenyűgözött, az a színpadi technika volt: nagyon profi díszlet volt, gyorsan és ügyesen mozgatva, gratula! Ellenben a hangmérnöknek csókoltatom a kedves anyucikáját: hiába lobogtatta a basszus még az erkélyen is a nadrágom szárát, önmagában attól még nem lesz jó a hang, hogy hangos és sok a mély... Nyilván hozott anyagból meg csóringer költségvetésből kell dolgoznia, de attól még lehetne normálisan is hangosítani. Összesen két "rock-betét" volt, amik kimerültek kb. 2 riff 5percig tartó ismételgetéséből, ebből lehetett volna még több is... Tényleg, milyen fasza lenne egy kifejezetten rock-os vámpír musical? Lenne rá pár zenei ötletem. :)
Persze azért volt egy-két érdekes szitu: Amikor az egyik jelentről a másikra eltűnt a Prof. kezéből a táskája, majd újra előkerült. Vagy amikor a víz nélküli dézsában fürdött áttetsző streccsruhában a főszereplő "Samantha", akin nagyon látszott, hogy egy csepp víz sincs a dézsában. De ezektől eltekintve tetszett az előadás, kellemesen szórakoztam rajta, élmény volt.

Ja, a vége meg annyiban különbözik az otthoni filmnézéstől, hogy a stáblistát nem lehet átugorni, sőt végig kell tapsolni 42x a színészeket, miközben ők a Queen: We Will Rock You-t dobogják a lábukkal (kész szerencse volt, hogy nem kezdtek bele, mert akkor végleg kitérek a hitemből).

2011.12.22.

Egy vállalkozás megszűnésének margójára

December 20.-ával megszüntettem az egyéni vállalkozásom. Az okokat nem részletezem, aki még képes követni a valóságtól elszakadt kuszaszemű és a fülkeforradalmár román cigány főnökének agymenéseit, az nagyjából sejti miért is döntöttem így.
Azonban ez se fenékig aranyér tejföl: nem elég, hogy kb. 4-5 külön nyomtatványt, bevallást kell kitölteni és beadni határidőre, letudni a maradék utalásokat, de ráadásul ezt több külön helyre is kell küldeni, akik viszont egymással nem kommunikálnak. Így adódott az a helyzet, hogy bár a kegyetlen sok pénzért irtó gányul lefejlesztett ügyélkapun kell beadni minden bevallást, mivel az egyik címzettje a helyi (miskolci) önkori, a másiké az APEH NAV, ők sajna nem beszélnek egymással, nem is kérnek le semmilyen adatot egymástól, így a NAV rögtön visszabaszta a bevallásom, hogy az önkori szerint én még nem adtam vissza. WTF??? Oda is elment két perce a bevallás, hogy game over...
Ja, hogy a két szervezet nem kommunikál egymással? Eleve nem is értem, miért kell két helyre lejelenteni a dolgokat? Nem lenne elég a NAV-nak küldeni, ők meg hivatalból értesítenék az önkorit? Ez lenne az igazi ügyfélbarát megközelítés, illetve az a fajta hatékony kommunikáció, amit 2011-ben elvárhatnánk, nem?

Ennek persze az lett a vége, hogy a NAV-tól kaptam egy szép basztató levelet, hogy ilyen-olyan bünti mellett ma (nem ám bármikor, csak ma érnek rá!) menjek be, mert hibák garmadája van a bevallásomban. OK, amúgy sincs jobb dolgom, rajta. Bent aztán kiderült, hogy tök feleslegesen hívtak be, mert a két szerv (ó ha tudnák, én milyen szervet és hova kívánok nekik) most ott "összekattintgatta" egymást, és máris minden bikicsunáj. Rendben, de mennyibe is került nekem ez a levél? Egy nap kiesés szabi miatt = a bruttó havi bérem / 20. Már ez önmagában vetekedik pult túloldalán helyett foglaló T. közalkalmazotti fontoskodó picsa havi keresetével, de erre számoljuk már még rá azt a 300km-es gázolajköltséget is, amibe az én iderángatásom került... Kifizetik? Tudok mondani számlaszámot! Ja, hogy azt a "rendszer" küldte automatikusan... És, ki nem szarja le? A ti vackotok ez a szar....

Második felvonás: OTP. Két számla megszüntetése és bankon kívül történő utalása két órát vett igénybe. Egy nagyon kedves ötven körüli vidám néni gyakorlatilag mindenre kattintott a képernyőn, amit csak látott, és állandóan vidám csilingelő hangon jegyezte meg: Jé, homokóra!!! Eh bakker... Amikor úgy egy óra után lassan megjegyeztük, hogy talán olyat kéne ide ültetni, aki ért is hozzá, még ő kezdte el tágra nyílt szemmel kérdezni, hogy de hát miért megyünk el az OTP-től... Miért, miért??? Ezért bazdmeg! Mert két rohadt számla megszüntetése 2 órába telik, mert kibaszott drágák vagytok, és mert mocskosul nagy jutalékot számoltok fel mindenre... De hát ez olyan fasza számla, havonta 2x is ingyé lehet vele felvenni! Igen? Az új bankomnál egy éve mióta ott vagyok a szumma költségem nulla forint volt eddig összesen és bárhol bármikor MO-n belül ingyen veszek fel (és külföldön is havonta 2x)! És időpont egyeztetéssel, max 5 perc alatt mindent megoldok... Ja, és kinyalják a seggem, hogy náluk lehet a pénzem, és annyi féle dolgot kínálnak ingyen, hogy csak no...
A legjobb az volt amikor a 19 ügyintézői ablaknál ülő összes kolléganőt sorban végighívta, hogy ő csinált-e már olyat, hogy értékpapírszámla megszüntetés, mert neki ez lesz az első... Nagyon remélem, hogy másból is az lesz az első, amit az általam felé küldött bepipázott elefántcsorda fog rajta elkövetni... Erre már a nyanya se tudott mit mondani, főleg mikor rájukbasztam az ajtót (ezúton is sorry ha betört, de már nagyon pipa voltam két óra után).

Továbbra is csak azt tudom mondani: nézze meg mindenki hol és mennyiért bankol, és ha tud váltson. Azonnal. Késlekedés nélkül. Nagyon gyorsan át lehet állni egyik bankról a másikra és sokat lehet vele spórolni. Ne maradjon ott csak azért, mert megszokta és kényelmes, az időnk és pénzünk többet ér ennél!

2011.12.21.

Kihívásra vágysz? Tele vagy megoldásra váró feladatokkal? Innomeo a te oldalad

Nem, korántsem fizetett hirdetésről van szó. :)
Csupán arról van szó, hogy Zoli barátom indított egy oldalt (vagy ő "csak" programozó? majd jól megkommentezi ha akarja), ahol a legkülönfélébb munkákkal, megbízásokkal lehet megjelenni akár magánszemélyeknek akár cégeknek, illetve ahol a vállalkozószelleműek le is csaphatnak egy-egy nekik tetsző feladatra.
Persze ismerünk már ilyen oldalakat (pl freelancer.com vagy a webmelo.hu), de korántsem rendelkeznek olyan funkciókkal, mint amilyenekkel az Innomeo. Bár egyenlőre még csak béta állapotban van az oldal, s jórészt még csak elsősorban informatikai jellegű megbízásokat, feladatokat látni rajta, én mégis azt mondom: most érdemes regisztrálni!
Ha jobban megnézitek jelenleg többnyire profi fejlesztők, komoly referenciával rendelkező grafikusok, stb. regisztráltak az oldalra, így a webmeló-tól eltérően pontosan láthatja a feladat/munka kiírója, ki is ajánlkozik az általa közzétett felhívásra.
Az oldal többek között képes arra, hogy Facebook profilunkból átemelje a korábbi munkahelyeinket, iskolai végzettségünket, nyelvvizsgáink, stb, azonban ami a legnagyobb durranás, az az "erősségek" rész. Szakterületenként (jó tudom, elsősorban informatikáról van jelenleg szó) megadhatod, hogy milyen területen hány év és mekkora tapasztalattal rendelkezel.
Egy-egy értékelésnél, feladat "elnyerésénél" sokkal esélyesebben indulhatsz, ha olyan referenciáid vannak amelyek a kiíró számára is jelzik: meg tudod oldani a feladatot a vállalt összegért.

Jelenleg ugyan csak pár projekt/munka/feladat van a kiírások között, azonban minél inkább felfedezik az oldalt a cégek is, annál több egyedi feladat várható, amely a komoly kontroll miatt kizárt, hogy lesüllyedjen a webmeló jelenlegi "házifeladatmegoldós" szintjére. A mostani feladatok is számos területet érintenek, van egyszerű szövegszerkesztéstől kezdve (GYES-es háziasszonyoknak ideális), reklám videó készítésen át programozásig minden.

Őszintén ajánlom mindenkinek, én is gyakran ránézek, hátha találok ott egy kis mellékest (egy munkára már jelentkeztem is).

2011.12.13.

Drupal CMS programozása?

Huh, jó régóta készülök már ennek a cikknek a megírására, de valahogy sose tudtam rászánni magam.
Részben, mert túl sok ismerősöm, barátom foglalkozik a Drupal-al, részben mert tudom, hogy hiába is mondom el miért szar az egész, sokak továbbra is nyomni fogják.. (Persze ismerőseim egy része csak azért nyomja majd továbbra is, mert szinte csak ezt ismeri. És aki csak a kalapácsot ismeri, az hajlamos mindent szögnek nézni...)

Nemrégiben sikerült részt vennem egy-egy intenzív Drupal "sminkmesteri", valamint programozói tanfolyamon is. Maguk a tanfolyamok nagyon színvonalasak voltak, nagyon jó tematika alapján hasznosítható tudást kaptunk. Ennek ellenére, vagy talán épp ezért, hogy most már mélyebben ismerem a CMS-t mondom azt: átlagos vállalati környezetben nagyon felejtős a Drupal.

Jól látszik a CMS-en, hogy alapvetően négyes tagolása van:
  • Olvasó: csak a megjelentetett tartalmakat olvassa, illetve előre elkészített adatbeviteli felületeken dolgozik,
  • Tartalom előállító: az olvasó számára készít új tartalmakat (cikkek, dokumentumok, stb.) a CMS által kínált eszközökkel, illetve a "sminkmesterek" és programozók által készített kiegészítésekkel,
  • "Sminkmesterek": no itt kezdődik a gebasz... Elvileg ők "csak" az oldalon megjelenő adatok, információk megjelenését, layout-ját szabják testre, azonban a Drupal kezdetleges időszakában a lusta programozók úgy gondolták, jobb ha minél több dolgot a sitebuilder-ekre bíznak, annál kevesebbet kell nekik dolgozniuk,
  • Programozók: ők az alaprendszer testreszabásával, funkcionális, moduláris bővítésével foglalkoznak.
Már itt kilóg a lóláb, hisz egy átlag - nem profi tartalom előállítással, publikációkkal foglalkozó - cégnél nincsenek sitebuilder-ek, grafikusok stb. Szerencsés esetben max. belső fejlesztők vannak, akikre megpróbálhatják ezt rátolni, mivel a tartalom előállítók nyilván nem rendelkeznek a szükséges IT tudással ahhoz, hogy ők legyenek a sitebuilder-ek. És itt kezdődik a 22-es csapdája: a programozók programozóként gondolkodnak, ők egy új feladat, módosítási igény esetén megpróbálják megoldani, csakhogy a Drupal csomó eszközt a sitebuilder-ek számára ajánl ki, így az ő IT-kompetencia szintjükön kezelhető eszközökkel kell egyes fejlesztési lépéseket megoldani.
Ha viszont azokkal dolgozunk, akkor már piszkosul elszakadunk a "kezelhető" fejlesztésektől: rengeteg beállítást adatbázisban itt-ott tárol a CMS, van azonban amit config file-okban, és van amit file-okból olvas fel adatbázisba. A sitebuilder-nek GUI-n kiajánlott "összekattintgatósdi" alapú "fejlesztés" piszkosul be tud kavarni. Nincs éles határ az adattartalom előállítása és a generált adatok formázása között. A tartalom előállítási-formázási folyamat szinte bármely lépésénél be lehet avatkozni akár az adattartalomba, akár a formázásba. Így viszont nagyon nehezen lehet jól átlátható, dokumentálható, fenntartható kódot előállítani. Hiszen ki itt nyúl bele, ki ott mert a CMS lehetőséget kínál bármely ponton szinte minden módosítására. Sokan ezt persze előnyként hoznák fel, azonban szerintem ez abszolúte nem előny. Ha éles határokkal rendelkezne a CMS, hogy melyik folyamat meddig és hol módosítható, sokkal kezelhetőbb, átláthatóbb "szabványkövetőbb" egyedi fejlesztéseket szülne a Drupal közösség.
Másik rész az üzemeltetés: pontosan, mivel a sitebuilder eszközökkel GUI-n összekattintgatok "fejlesztések" erősen keverednek a tiszta programkódokkal kezelhető fejlesztésektől nagyon-nagyon nehéz az egyes önálló fejlesztések egységbe foglalása, deploy-olása, önálló továbbfejlesztése. Nagyon-nagyon függ az egyedi fejlesztések működése az alap CMS-től, nem lehet annyira elkülöníteni őket, hogy egy esetleges Drupal frissítés vagy csak sitebuilder-i kattintgatás ne kavarjon be nekik. Nagyon nem egyszerű az egyes önálló fejlesztések backup-olása, visszaállítása mivel teljesen széttöredezik a hozzá kapcsolódó adattartalom és beállítási paraméterek tárolása, kezelése...

Pont ezen dolgok miatt mondom azt, hogy hobbysite-ok, nem üzleti kritikus magán vállalkozások weblapjára tökéletes mindaddig a Drupal, amíg azok csak nettó tartalommegjelenítés van (semmi alkalmazás logikát nem erőltetünk bele), és nem jár nagy presztízsveszteséggel az oldal leállása (jellemzően az utólagos "fejlesztések" "összekattintgatások" konfigurálási okai miatt).

Persze folyamatosan hallom, hogy majd a következő verzióban. Igen ám, de az 5-ös Drupal-nál ha megkérdeztem, mi ez a sok szemét 3-as, 4-es PHP verzióhoz tartozó kód benne, akkor azt hozták fel, hogy majd a 6-os Drupal lesz a bikicsunáj. A szemét régi kódrészletek egy részét persze kigyomlálták, valami folyamat elindult, de amikor felmerült, hogy az igencsak elcseszett CCK modul mivel lesz leváltva, mindenki azt mondta, hogy majd a 7-es Drupalban a field-ek. OK, bejött a 7-es, megvannak a field-ek, de korántsem hiszem, hogy ez lenne a CCK által behozott problémára a valódi megoldás. Most viszont folyamatosan azzal hitegetik az embert, hogy a nagyon-nagyon régóta fejlesztett CMS-ből végre kigyomlálják a régi gányolt programrészeket és tisztán OO 5-ös verziójú PHP kódra írják át a 8-as verziót...

Szóval szép-szép, látszik a fejlődés, de akkor is: komoly céges környezetben erősen felejtős még/már ez. Nagyon szeretnék már látni végre egy olyan free CMS-t, ami profi fejlesztési metodika alapján lett tervezve és fejlesztve, nem csak ad hoc módon összekódolva...